Krumplisaláta

Legtöbbször csak karácsonykor készítjük, pedig remek téli saláta ez. Én a nagyapámtól lestem el a krumplisalátának ezt a változatát. Mindig az ő dolga volt elkészíteni, legalábbis karácsonykor. És mindig jól sikerült. Nagyon jól illet a rántott halhoz tartármártással. Sőt, ha a maradék halat beletettük a maradék krumplisalátába, és hagytuk egy éjszakát állni, az másnapra fantasztikus marinírozott hallá vált.
Nem nagy kunszt az elkészítése, de lássuk először a hozzávalókat. Szinte hihetetlen, szükséged lesz krumplira. Az itt látható adaghoz kb. 2 kg. Vásárolnod kell továbbá minimum fél kg hagymát vegyesen, lila és vöröshagymát. A legmegfelelőbb a sonkahagyma. Létezik lila és sima, fehér változatban. Nem annyira erős, kifejezetten salátának való. És a "titkos" összetevő, a zeller. Úgy egy öklömnyi zellergumóra kell szert tenned. Persze jó, ha a zöldjét is beszerzed. Az még finomabbá ízesíti a salátát.
Fő a krumpli a zellerrel
A krumpli vásárlásánál próbálj apró szeműeket választani, vagy még jobb, ha kiflikrumplit tudsz választani. Gusztusosabb lesz a saláta.
Tedd fel főni a krumplit hámozatlanul a zellerrel. Sózd meg a vizet. Erre azért van szükség többek között, mert, ha megfőtt a krumpli, nem fog szétesni. Könnyebben karikázható.
Közben hámozd meg a hagymákat, és karikázd fel. Tedd egy tálba, és sózd meg. Jót tesz a hagymának, ha sóban áll. 
Mikor megfőtt a krumpli és a zeller, hámozd őket. Hagy kihűlni, majd utána karikázd, darabold fel. Nem baj, ha egy kicsit langyos, mert jobban felszívja majd az ecetes levet, amit ráöntünk.
Most már elkezdheted rétegezni a végleges tálba, amiben majd tálalni fogod. Egy réteg krumpli, amit sózz meg, majd jön a zeller, és következő a sózott hagyma. Ezt csináld addig, amíg el nem fogy az alapanyag. Arra figyelj, hogy az utolsó réteg krumpli legyen.
Rétegezés
Az utolsó fázis a salátalé elkészítése. Ez egy közönséges ecetes salátalé. A saját ízlésed szerint készítheted. Nekem a következő arány vált be: egy evőkanál cukorhoz két evőkanál 10% ecet, és ezt kicsit kevesebb, mint egy deci vízbe öntöm. A szokott mennyiség: 4 evőkanál cukor, 8 evőkanál ecet, 3 dl víz.
Önts annyi ecetes levet a salátára, amennyi ellepi. Szórj a tetejére frissen őrölt borsot és pirospaprikát. Csorgathatsz rá pár csepp olívaolajat is. Abban szépen kioldódik a pirospaprika színe.
Zeller

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések